A végzet prófétái - Takács László & Szlobodnik Gábor

Köszönöm Szolobodnik Gábornak a kötetet!

SZÁRAZ ADATOK A KÖNYVRŐL:

Eddig csak Kaland Játék Kockázat, azaz Fighting Fantasy játékkönyvekről írtam, de jelen ismertető kilép-e keretek közül. A végzet prófétái ugyanis egy új és izgalmas világ, Vindgardia földjére kalauzol bennünket. Már a könyv kiadásának a története is elég kalandos volt. Az eredeti változatot Takács László egy szabadúszó játékkönyvíró verseny pályaműveként készítette 2012-ben, amelynek kiadását Szlobodnik Gábor már akkor felvetette. Sajnos ez akkor nem valósulhatot meg és a mű hosszú évekre fiókba került.

Azonban napjainkban, ahogy újra felfutott a lapozgatós könyvek iránti érdeklődés, elérkezett az idő, hogy az eltemetett kincsek végre napvilágot lássanak. 2019 őszén újra előkerült hát a kaland és közös erőfeszítésükkel komoly átdolgozáson esett át. Immár írópárosként a “Fekete Péntek” eseményeiből tanulva jobbnak látták az eredetileg Titánra írt kalandot saját világra ültetni. A lineáris cselekményt pedig több alternatív útvonallal kiegészítve több oldalnyi anyaggal bővítették.

TÖRTÉNET:

Már a könyv elején is egy rövidnek nem nevezhető bevezető van a karakter előtörténetével és talán csak személyes meglátásom, de mintha a lapozgatós korszakot 90-ben elhagyó játékosok analógiája lenne. Hősünk valaha nagy harcos volt, de beleunt a végtelen küzdelembe és felhagyott a harc izgalmaival. Visszavonult és jelenleg egy zsugori munkáltatónál végzi mókuskerékbe illő napi rutinját. Azonban eljön a nap, amikor újra megérezheti a kaland ízét. Kereskedő főnöke egy megbízással áll elő, egy karavánt kell Nordhern városába kísérnie, aminek teljesítésével betársulhat a fukar kofa vállalkozásába. De valljuk be, mit nekünk társulás, amikor végre talán kardélre hányatik néhány gonosztevő. Oké-oké, kicsit elragadott a hév, vissza a történethez. A helyi kocsmában már számtalan csapat várakozik, hogy némi zsetonért cserébe a karaván hű kísérői legyenek. Legjobb “személyzetis” formánkat kell elővenni, hogy a megfelelő embereket vegyük fel a feladatra, ugyanis nemcsak korlátozott keretösszeggel rendelkezünk, de egyéb esetleges kizáró tényezőkre is ügyelnünk kell.

BORÍTÓ:

Az első igazán szembetűnő és szokatlan a kötettel kapcsolatban a fekete-fehér borító. Kis vígaszt nyújthat ugyan, hogy ha nem is küllemében, de legalább stílusában idézi a 80-as, 90-es évek Kaland Játék Kockázat könyveinek hangulatát. Bár hosszútávon, ha a további kötetek is hasonló formában jelennek meg, akkor ez akár a sorozat védjegyévé is válhat, ezáltal is egyediséget tükrözve. Persze az idő dönti el, hogy mennyire válik be ez a megoldás, mindenesetre bátor húzás volt ilyen formában kiadni.

VILÁG BEMUTATÁSA:

Bevallom, amikor a bevezető után először belekezdtem a kalandba, az utazótársak összemesélése elég sablonosnak tűnt. Ez inkább róható fel ifjonti szerepjátékos próbálkozásaimnak, ahol jobb ötlet (vagy jobb kalandmester) híján, hasonló módon spóroltunk időt, hogy mihamarabb a kalandba vethessük magunkat. Viszont ha azt is számításba veszem, hogy a Vindgardia hősei sorozattal egy új világba csöppenünk, ez a megoldás máris tökéletes kalandkezdésnek tűnik. Vannak írók, akik ilyenkor hosszú oldalakat fecsérelnének arra, hogy az olvasót megismertessék a világ geológiájával, néprajzával, növény, állat és egyéb lényeinek világával, csak hogy utána rátérjenek a kocsma bútorzatának leírására és a falikárpit motívumain keresztül a képzőművészeti eredményeinek ecsetelésére. Szerencsére az A végzet prófétái nem tartozik ezek közé a művek közé és ez csak a javára válik és bár a világról így nem sokat tudunk meg, de ezzel az olvasó lehetőséget kap arra, hogy az elsőre hétköznapi megbízásnak induló feladat teljesítését végző főszereplő bőrébe bújva, a történet alakulásával párhuzamosan, szinte a cselekménnyel együtt lélegezve ismerje meg azt.

CSAPAT:

Ahogy említettem, csapatokat kell felbérelnünk a küldetés teljesítéséhez. Nem szokatlan megoldás ez, más játékkönyvek is operáltak már hasonlóval, azonban a készítők rendkívül jól és hasznosan kezelik ezt a koncepciót. A könyv egyik erőssége is, hogy attól függően, kiket válogattunk be kísérőnek, úgy változik és válik színesebbé a történet. A csapattagokkal nem csupán újabb harcértéket, de önálló személyiségeket is kapunk. Bizonyos helyzetekre bizonyos karakterek másképp reagálnak, így néhol többletinformációhoz juthatunk, elkerülhetjük a kockázatos helyzeteket, de akár vissza is üthet ránk. Ha jól gazdálkodunk, akár később is lehetőség adódik új csapattagok felvételére, sőt aktuális csapataink erősítésére is esély kínálkozhat. Így kifejezetten tetszett a csapatok variálásában rejlő lehetőség.

ELLENFELEK / HIRTELEN HALÁL / CSELEKMÉNY:

Ellenfeleink többnyire a szokásos fantasy lények, nincsnek nagyon túlmagyarázva kik ők, vagy mit keresnek ott, az adott világ természetes részei. Nekem különösen tetszett a véletlen találkozás megoldása, ahol újrajátszás esetén adott fejezetpontnál sorspróbától függően más-más ellenfelekkel akadhatunk össze. Szintén pozitívumként jegyezném meg, hogy ebben a kalandban nem kell túlzottan félni a “hirtelen halál” megoldásoktól, ami más játékkönyvek esetén egyik neuralgikus pontom. A végzet prófétái szerencsére elég jól egyensúlyozik ezzel, mert nem sokkal futottam össze.

RAJZOK:

A rajzok elemzésébe megintcsak nem mennék túlzottan bele, de ha az Allansia bérgyilkosainál azokat képregényes, rajzfilmes stílus kifejezéssel illettem, akkor számomra ennél Juhász Ernő munkái ismét a régi KJK könyvek hangulatát idézik.

VÉGÍTÉLET:

Talán már a fentiekből is kitűnik, de a kaland egyáltalán nem nevezhető lineárisnak. Ugyan a végjáték adott, de az oda vezető út variálhatósága valóban biztosítja, hogy a kaland többszöri nekifutásra se legyen egykönnyen megunható. Szintén pozitívuma a könyvnek az olvasmányos, cselekménnyel jól kitömött fejezetpontjai és hogy.ezt nem tájleírásra fecsérlik a szerzők. Nincs annál idegesítőbb, amikor az olvasó fantáziáját gúzsba próbálják kötik más írók.

Negatívumként csak a játékélményt alig befolyásoló apróságot említenék, hogy ambivalens módon mégis ilyeneknél éreztem néha azt, hogy jobban szét lehetett, szét kellett volna szedni a hosszabb fejezetpontokat. Vicces módon más rajongókat meg kifejezetten irritál a felesleges lapozgatás, így ez olyan szubjektív elvárás, ahol nem lehet mindenki kedvére tenni. Ilyenkor úgy érzem, hogy talán nem érdemes nagyon mágikus számokhoz ragaszkodni, legyen az jelen esetben az iszonyat mennyiségű karakter 200 fejezetpontba való sűrítése, vagy ellenpéldaként a KJK könyvek sokszor lineáris történetvezetését 400 pontra szétszabdalt alibimegoldásai.

Egy másik szempont, amit érdemes talán mérlegelni, hogy amíg a Rakétás kiadványok rövid fejezetpontjaikkal sok gyerek olvasáshoz fűződő viszonyán tudtak pozitív irányban változtoztatni, addig ma a számítógépes játékok dominanciája mellett az ilyen hosszabb bekezdések talán könnyen elutasítást válthatnak ki az ifjonti (nem)olvasóközönségtől.

Korábbi ismertetőimből már tudható, hogy inkább olvasom a kalandot, dobókockázáshoz a legritkább esetben folyamodok, de elsőre úgy tűnt, hogy a játék nehézségére a “mint kés a vajon” kifejezés illik. De ehhez szerintem az is hozzájárult, hogy ahol csak tehettem, kerültem minden konfliktust, cserébe így sok lehetőségtől, megszerezhető tárgytól estem el. Már csak ezért is érdemes többször nekifutni, más-más lehetőségeket kipróbálni.

KÖNYV:

Végezetül, bár úgy kezdtem, hogy a történet elég sablonosan indul, a kaland végére felsejlik a világ eseményeiből is valami, így úgy érzem tökéletes bevezető könyv egy sorozat megalapozására. És valóban, terv szerint a könyvet lazán összefüggő további kötetek fogják követni a Vindgardia Hősei sorozatban. Ha jól tudom, az egyes kötetek önmagukban is élvezhetők lesznek, de személy szerint remélem jelen karakterünk kalandjainak folytatásaként is értelmezhetők lesznek. Ha máshogy nem, hát azon a kifacsart módon, ahogy a KJK-s könyveket elemeztem.

BÚCSÚ:

Jó, ha tudjátok, az A végzet prófétái limitált példányszámú magánkiadás, így azok számára, akiket érdekel a műfaj, mindenképp érdemes hamar beszerezni. Azt hiszem többek véleményét osztom amikor a készítőknek üzenem: Várjuk a folytatást!